1332-ből származó pápai tizedjegyzék az első írásos forrás a településről.
Száz évvel később a vránai perjel birtokaként szerepelt, s ekkor Wdwarhelként említették.
A XV. század végén Forster György volt a falu birtokosa, aki területének fele részét átadta Bornemisza Jánosnak.
A XVII. században a református közösség már iskolát működtetett.
Kétszer néptelenedett el a falu.
1740-ben a Dráva árja mosta el a házakat, a lakosság ezután magasabb helyre települt.
Az eredeti település valószínűleg a maitól három kilométerre, keletre állhatott.
Az 1847-es úrbéri rendezés idején 70 jobbágy és 22 zsellérháztartás vált szabaddá.
Két felekezet épített magának templomot: a reformátusok 1856-ben, a katolikusok 1888-ban.
A lakosok száma meghaladta a másfélezret, ez idő tájt a falu jelentős fejlődésnek indult.
1908-ban változott meg Udvarhely neve Somogyudvarhelyre, amely egy évtizeddel később már nagyközség volt.
A két világháború között lakóinak száma meghaladta a 2000 főt, ekkor már 20 iparosa, négy kereskedője is volt.
1954-ben vezették be a villanyt.
1956-ban már hét tanteremben tanítottak, az iskola azonban három épületben működött.
A '80-as évekig megközelítően 250 gyermek tanult az általános iskolában.
Az új iskola és tornaszoba 1965-ben épült fel.
1965-ben kapott a település önálló orvost, ekkor épült fel az egészségház és az orvos lakás, majd később ugyanitt létrejött a védőnői szolgálat.
A '60-as években kiépült a Berzencére vezető kövesút és megindult a tömegközlekedés.
1959-ben átadták az óvodát, 1965-ben 20 férőhelyes bölcsőde létesült.
A lakosság kulturális igényeit, a jól működő hagyományőrző csoportokat hivatott kiszolgálni a művelődési ház és a könyvtár.
A fejlődés ellenére is kedvezőtlenül érintette a települést, hogy hosszú időn keresztül ellenőrzött, megfigyelt határsávba tartozó település volt, ahol 1990-ig határőrlaktanya üzemelt.
Infrastruktúrája:
1960-as éveket követően megnyílt a Berzencéig vezető burkolt út, amelyen megindulhatott az első buszjárat.
Két autóbusz megálló van.
A Pécs-Barcs-Gyékényes-Nagykanizsa vasútvonal a falun keresztül vezet, vasúti megállóhely működik.
Víz, villany, gáz, telefon-vezetékkel ellátott a falu.
A szemétszállítás megoldott.
Fontos megélhetési forrás a mezőgazdaság, több társaság is működik e területen.
Kereskedelmi és vendéglátóegységek működnek a faluban.
Erdélyi faragómesterek által készített székelykapu, virágos utcák, gondozott parkok fogadják az utazót.
A székelykaput erdélyi faragómesterek készítették, a romániai Bögöz és Somogyudvarhely testvéri kapcsolatának szimbólumaként.
Két autóbuszmegálló segíti a település lakóit.
Az oktatási intézmény jó technikai felszereltséggel, számítógépekkel és közel hatezer kötetes könyvtárral rendelkezik.
Fontos megélheti forrás a mezőgazdaság, több társaság is működik e területen.
A település átfogó története
Somogyudvarhely község neve első ízben az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben fordul elő.
A középkorban a község több, egymást váltó földesúr birtokához tartozott, az 1600-as években Zrínyi György birtokaként szerepelt.
1715-ben 21 háztartást írtak benne össze, s akkor az őrgróf Turinetti Herkules József Lajosné volt.
1733-tól Festetich Kristóf volt a helység földesura.
A község református temploma 1856-ben, római katolikus temploma 1888-ban épült.
A község önálló közigazgatása 1902. március 1-vel megszűnt.
Az 1919. nyarán visszakapott önállóság 1973. április 15-vel újra a múlté lett.
1990. január 1-vel szerezte vissza a község önállóságát a Berzencei Nagyközségi Közös Tanácsból való kiválásával.
Forrás: SZMSZ melléklete